2011. január 10., hétfő

2012 - Világvége – vagy új világ születése?




Tették már a világ pusztulását 1000-re, 2000-re, Cayce a híres alvó látnok viszont még a 22. századból is jövendölt eseményeket. Azt viszont ő is határozottan állította, amire az ősi maja feljegyzések figyelmeztetnek: 2012 fordulópont lesz az emberiség életében.
Sokan ezt a „fordulópontot” úgy értékelik: eljön a világvége. Mások optimistábbak, és azt mondják, a Halak korszak ér véget, és kezdődik az új világév, az igazi Vízöntő kor. De a fogadására mindenképp fel kellene készülni! Tudatosan! Hogy ne áldozatok, hanem az új korszak építői lehessünk.
Lehet, hogy az emberiség azért tér majd észhez, és kezd egy merőben új életet, mert a régi már nem élhető, katasztrófához vezet. Ennek „előszeleként” emlegetik a mostani gazdasági válságot épp úgy, mint természeti katasztrófákat, vagy az időjárás „megbolondulását”.
Világégést prognosztizálnak a Nostradamus hagyatékot elemzők épp úgy, mint a maja kód értelmezői. 

A Szentírásban is ez áll?

A Biblia Kódja című bestseller szerzője az Ótestamentum ősi szövegét tanulmányozva arra jött rá, hogy az Írás valójában nem más, mint az emberiség jövőjének rejtett kódja, amelyben rejtjelezve megtalálható az emberiség sorsa, az elmúlt évek eseményei, politikai és közéleti személyiségeinek nevei, adatai épp úgy, mint a már lezajlott és a még bekövetkező háborúk, katasztrófák, de jelzés van közeledő kisbolygókról, és ott vannak az esetleges világvégére utaló szavak is.

Mit mondanak a tudósok?

Michael Scallon szeizmológus-geológus már az 1990-es években megjósolta, hogy a következő évtizedekben számos olyan szeizmikus katasztrófa rázza meg a Földet, amilyet csak a hátborzongató amerikai katasztrófafilmek forgatókönyvírói álmodtak eddig. Vagyis mindaz, amit az elmúlt néhány évben bekövetkezett (cunamik, hurrikánok, földrengések, árvizek) még csak a kezdet: a jövőben mindent leromboló vulkánkitörésekkel, földrengéssel számolhatunk, aminek nyomán felszabaduló gáz- és porfelhő évekre eltakarja majd a Napot, lehetetlenné téve ezzel az életet. S csak mintegy mellékesen még megjegyzi: a tengerparti városok víz alá kerülnek, így Kalifornia és Florida is a tengerbe süllyed. De ő is azt sugallja: igaz, hogy milliók elpusztulnak, de akik megmenekülnek, azok végre összefognak majd, és eljön az új aranykor. Amelyre oly’ nagy szüksége lenne már az embereknek.
Linkek:
http://www.astronet.hu/vallas-es-tudomany/tudomany/2012-vilagvege-8211-vagy-uj-vilag-szuletese-42961.html?

2012 – a számmisztika szerint

2+0+1+2=5 – a szabadság szimbóluma. Váratlan események és hirtelen fordulatok jellemzik ezt az évet, amikor szinte minden megváltozik. Ha fájdalmas események árán is, de végül az ember (az emberiség) javát szolgálja, a végén minden jóra fordul. Azt jelenti, hogy aki akar, most megszabadulhat a kötöttségektől, szellemileg is, érzelmileg is. Sőt, kicsit fizikai síkon is. Aki önként teszi, aki nem ragaszkodik a szerzett javakhoz, a rossz beidegződésekhez, aki nem akar szembe menni a természet törvényeivel, aki alkalmazkodó képes, annak nyert ügye van – ezt tanítja a számmisztika.
A maják és a hopik mire gondolhattak?
A maja és tolték civilizáció tudósai megpróbálták rendszerbe foglalni megszerzett tudásukat. Precíz számításaik szerint a Föld kozmikus együttállás felé közelít, amely egy hatalmas fejlődési ciklus végét, és a lehetséges kaput jelenti egy magasabb szintű világ felé. Ez a fordulópont 2012. december 21-én következik be, amikor a Föld és a Nap együtt áll a Tejút központjában lévő „sötét hasadékkal”. A konkrét dátum nem olyan érdekes, mint a maja szemlélet – figyelmeztet John Major Jenkis majakutató, aki szerint 2012. év táján az emberi történelem egy nagy fejezete fog lezárulni. A korábbi világkorszak minden értéke és feltételezése elenyészik, és az emberiség fejlődésének egy új szakasza veszi kezdetét. Jenkis azt sugallja, hogy a „maják ezt természetes folyamatként fogták fel, amelyben a halált új élet követi”.

Az arizonai bennszülött hopik – akik a Chaco-kanyon emlékműveit építő anaszázik leszármazottai – azt állítják, hogy jelenleg a negyedik világban, a Föld negyedik megtestesülésében élünk. Szóbeli jövendöléseik szerint közeleg az átmenet az ötödik világba. A hopi prófécia szerint a negyedik világ végén „vissza fog térni a vén fehér fivér, Pahana, a szívek és ismeretek őszinte kicserélése végett”. Alighanem valóban szüksége volna az emberiségnek a hopik ismereteire. Mert ahogy Peter Whiteley több éves helyszíni kutatómunkája alapján dokumentálta: a hopi szertartásokkal olykor még a természeti erőket is képesek befolyásolni. Vagyis nagyon tudják, hogyan lehet a koncentrált pszichés energiával valóban gyökeres változást elérni. Ha így áll a dolog – ha végre sikerül „kicserélni” a szívünket, az ismereteinket –, és felfedezzük, elfogadjuk, de még inkább alkalmazzuk az elme és a világ kölcsönös kapcsolatát, egy sokkal szebb új világot építhetünk.

Ajánlott irodalom:
Daniel Pinchbeck: 2012 – A Tollaskígyó visszatér.
Barbara Hand Clow: Maja kód


9 Hozzászólás:

Először is Ildikó, köszi, hogy foglalkoztál ezzel a témával és ilyen kereken, érthetően összefoglaltad!:)

Érdemes erről beszélni, beszélgetni.

Egy-két gondolatot tennék a dologhoz:

Az egyik fontos szempont, hogy a maják szerint ez a bizonyos 2012-s dátum egy körülbelülii dátum, tehát az esemény előtt és utána is bekövetkezhet, lehet, hogy még évekkel utána sem lesz semmi.
A kérdés azért is érdekes, mert Pap Gábor fejtegetései szerint, aki egy német szerző könyvére alapoz, az időszámításban elcsaltak 300 évet, vagyis az sosem történt meg, csak hozzáírták a történelemhez. E szerint mi most kb. az 1700-s években járunk.
Mindazonáltal Szántai Lajos hozzáteszi, hogy a világvége szempontjából nincs ezzel semmi gond, mert a föld elpusztításának ütemét viszont annyira felgyorsítottuk, hogy behoztuk a 300 éves lemaradást. Sőt, ő még azt is hozzáteszi a gondolathoz, kikutatták azt is már, hogy a föld tűrőképességének mennyi a határa, tehát mely pont elérése után válik rajta lehetetlenné az élet. Mint kiderült, ezt már évtizedek óta túlléptük, tehát gyakorlatilag már nem is élhetnénk, mégis vagyunk.
Itt vezeti be a kegyelet gondolatát, vagyis azt, hogy az egész bekövetkezte elsősorban egy felsőbb akarattól függ, mely mindig hagy lehetőséget a korrigálásra.

A Biblia kódjának valahogy nem sok értelme volt, ha van is ilyen. Mivel mire meg tudtuk fejteni, addigra a legtöbb esemény megtörtént, amit ki lehet belőle olvasni, ami pedig ezután lesz, elveszíti értelmét, ha elfogadjuk 2012-t, vagyis a világvége eljövetelét.
Hozzáteszem még azt is, hogy ha tudunk is előre egy eseményt, az emberiség történelme arról árulkodik, hogy az emberiség azt sosem kerülte el. Az 5000 évvel ezelőtti védikus írások is adnak előrejelzéseket és más szent könyvek is, melyek előrejelzése mind bejött. Éppen azért előrejelzések ezek, mert nem kerüljük el.

Egyszer kaptam egy álmot, melynek egyik fele arról szólt, nézzek utána Jónás prófétának
és akkor olvastam, ami csak fellelhető erről
és ami különösebben foglalkoztatott a prófétai szerepkör

Jónás megprófétálja végül azt, amit kell, de elbukik és bukásának oka, emberi mivoltja, nem pedig szerepvállalása (nem tudja feldolgozni, hogy amit ő szól Isten által, Isten mégis mást rendel. így csalatkozik)

a próféciák így érdekesek, mert úgy vélem, személyeken át, iratokon át megtörténhet a prófétálás, az ami az elrendelés, de a végső kimenetel mindig a fönnebbvalótól függ

minden változik és alakul

akinek prófétálnia kell, tegye meg
de annak beváltása már nem rajta múlik

és aki pedig megéli a végidőket, annak maximum lehetősége van belsejében ehhez igazodni, vagy épp a kegyelem által megtartatni

Még az jutott eszembe, hogy gyakran mondják ilyen világvégével kapcsolatos fejtegetések alkalmával, hogy, ha bekövetkezik, nem szabad félni.
Nos, erre mondom én, hogy kösz!:)
Ha valakit elkap egy cunami, megnézem, hogy hogy bírja rezzenéstelen arccal, vagy esetleg önfeledten mosolyogva.:)

Köszi az írást, valóban részltes gyűjtemény:)

Nagyon tetszett, és azt, hogy végül is mi fog bekövetkezni, majd megtudjuk nem egészen két év múlva! :)

Semmi 9 sem fog következni...
Ugyanez marad, mint, ami most is van.
Legfőképpen azért, mert az időszámítás meglehetősen rosszul kiszámolt, ahogyan Balázs is írja.
Azokban az ősi naptárakban is másként számították az időt.
Ez most egy jó dolog lehetne arra, hogy ki-ki magába nézzen, s ne csak, mint szubjektív egyed és gondolkodó érzékelje a világot, hanem emberekben, emberiségben is.
Az apokalipszis szele azonban itt van. Csak nem mindenki hajlandó olvasni a jelekben... mert az emberiség elhajolt a szeretettől és a békességtől, ember embernek és környezetének farkasa...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Dittánál valahogy ezt nem igazán értem:
"Semmi 9 sem fog következni." - de, ha ti igen, légyszi mondjátok el!:)

Kinga!
Ezekben a versekben miért pont a farkas a legfőbb motívum?

Ezt nem kutattam magamban, abban az időszakban kiszaladtak ezek a versek, és egyértelműen így jött.
de csak az utolsó farkasos. az első szellemi lény. a második dühből fakadó megtestesült energia és minden ami ehhez társítható és erre rányitható. a nem tiszta tartomány és azok megjelenülése...

Megjegyzés küldése